Nulladik nappal bővül idén a Győri Könyvszalon

| 2013-10-19 | 0 komment

Nulladik nappal bővül idén a Győri Könyvszalon; a jövő péntektől vasárnapig tartó, legnagyobb vidéki szakmai esemény előtt egy napig a száz éve született Weöres Sándorra emlékeznek a kisalföldi megyeszékhelyen – hangzott el a rendezvény szerdai beharangozó sajtótájékoztatóján.

A tavalyihoz hasonlóan 46 kiállító kap standot a Győri Nemzeti Színház épületében; a nagyobb könyves cégek közül két kivétellel mindegyik jelen lesz- mondta el Horváth Sándor Domonkos, a Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tár igazgatója.
“Ennyi helyünk van; legfeljebb azzal tudunk játszani, hogy ki tart igényt a tavalyinál kisebb helyre, ki kér nagyobb standot” – tette hozzá az MTI érdeklődésére.
Szólt arról is: két nyertes NKA-pályázatrévén tudták egy nappal megnyújtani a most tizenharmadik alkalommal megrendezett könyvszalont; ha jövőre is sikerül többletforráshoz jutniuk, négy napot ki tudnak tölteni színvonalas programokkal.
Megjegyezte: tavaly a három nap alatt 25-30 ezer érdeklődőt fogadott a rendezvény; mivel több esemény iránt a terem befogadóképességét igencsak meghaladó érdeklődés mutatkozott, számos programot úgy tettek jegykötelessé az idén, hogy megtartották ingyenességüket.
Az igazgató közlése szerint összesen fél tucat rendezvény lesz fizetős az idén, de ott is “kimondottan diszkrét” jegyárakkal kell számolnia a közönségnek. Ezek között említette a szombati esti programból a Muzsikás jubileumi fellépését Petrás Máriával és Tolcsvay László és Béla Magyar Miséjét.

A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a Győri Nemzeti Színház mellett városszerte egy tucat más helyszínen várják könyvbemutatók, koncertek, színházi előadások, játszóházak, konferenciák a közönséget. Az október 24-i csütörtöki nulladik nap eseményeinek a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér ad otthont. Aznap 9 órától versjátszóház várja a kicsiket, majd versbarangolás kezdődik, és egészen estig előadásokkal és megzenésített versekkel emlékeznek meg a költőről. A könyvtár által indított fotópályázat eredményhirdetését 17 órakor tartják, a versenyzőknek Weöres Sándor Rongyszőnyeg című ciklusához kellett illusztrációt készíteniük.

Október 25-én pénteken délelőtt a megnyitó során adják át az idei könyvszalon alkotói díját, amelyet Lackfi János József Attila-díjas költő vehet át. Horváth Sándor Domonkos megemlítette: az alkotó igazi polihisztor, de Lebó Ferenc képzőművész kisplasztikájával most gyerekeknek szólóműveit ismerik el.

A könyvszalon szerzői között megjelenik Várady Szabolcs, Háy János, Czigány György, Szentmihályi Szabó Péter, Kiss Judit Ágnes, Horváth Viktor, Bán Mór, Kádár Annamária, Frei Tamás, Bárdos András, Vámos Miklós, Veiszer Alinda, D. Tóth Kriszta, és számos győri szerzővel is találkozhat a programokra ellátogató közönség.

Kategória: Könyves hírek

A szerzőről ()

A könyvkiadás.us weboldalon megismerheted a könyvkiadás, könyvmarketing lehetőségeit, értesülhetsz az elolvasásra érdemes könyvekről.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

öt + 7 =